Leírás
Vannak a művészet világában tetőző vagy hanyatló periódusok – azok az évek azonban, amelyekben Robert Schumann az általa alapított és szerkesztett Neue Zeitschrift für Musik tanulmányait, cikkeit, kritikáit írja, a születés esztendői. Ez idő tájt – a 19. század harmincas éveiben – alakul ki a szó modern értelmében vett opera- és hangversenyélet, a zenei sajtó, a zenekritika és zenei publicisztika, az intézményes zeneoktatás, sőt az első kritikai kiadások – összkiadások – is ekkortájt születnek meg.
Schumann avatott tollforgató, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egyrészt igazi hivatása a zeneszerzés, másrészt korának hű gyermeke, tehát nem idegen tőle az indulat, sőt a csapongás sem. Ezért írásaiban megfigyelhető bizonyos rapszodikus jelleg, ez azonban nem hiányosság, hanem szín, személyiségjegy, érték. Izgalmas élmény megismerni a megháromszorozott alkotói-kritikusi szubjektum alteregóit: a harcias Florestant, a szelíd Eusebiust és a kiegyensúlyozott Raro mestert. Az a körülmény, hogy az ő eltérő beszéd- és gondolkodásmódjuk érzékeny többszólamúsága az írásoknak finoman ellenpontos jelleget ad, arra is figyelmeztet, hogy Schumann szövegeit olvasni mindig személyes tapasztalat – hogy a kritikákon keresztül bizalmas közelségbe kerülünk a zeneszerző személyiségéhez.
A Schumann írásaiból válogató kötet régi adóssága a magyar zenei könyvkiadásnak. A többségében rövid, mindössze néhány oldal terjedelmű szövegek nemcsak a 19. századi zenei élet fontos dokumentumai, amelyek többek között Liszt, Chopin vagy Mendelssohn korabeli recepciójára vetnek fényt, hanem a modern zenekritika műfajának születését is nyomon követhetjük belőlük.
Schumann avatott tollforgató, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egyrészt igazi hivatása a zeneszerzés, másrészt korának hű gyermeke, tehát nem idegen tőle az indulat, sőt a csapongás sem. Ezért írásaiban megfigyelhető bizonyos rapszodikus jelleg, ez azonban nem hiányosság, hanem szín, személyiségjegy, érték. Izgalmas élmény megismerni a megháromszorozott alkotói-kritikusi szubjektum alteregóit: a harcias Florestant, a szelíd Eusebiust és a kiegyensúlyozott Raro mestert. Az a körülmény, hogy az ő eltérő beszéd- és gondolkodásmódjuk érzékeny többszólamúsága az írásoknak finoman ellenpontos jelleget ad, arra is figyelmeztet, hogy Schumann szövegeit olvasni mindig személyes tapasztalat – hogy a kritikákon keresztül bizalmas közelségbe kerülünk a zeneszerző személyiségéhez.
A Schumann írásaiból válogató kötet régi adóssága a magyar zenei könyvkiadásnak. A többségében rövid, mindössze néhány oldal terjedelmű szövegek nemcsak a 19. századi zenei élet fontos dokumentumai, amelyek többek között Liszt, Chopin vagy Mendelssohn korabeli recepciójára vetnek fényt, hanem a modern zenekritika műfajának születését is nyomon követhetjük belőlük.
