Minden család furcsa a maga módján, de Vesper Wright rokonai tényleg teljesen más szintet képviselnek. A lány ezért már tizennyolc évesen, amint tehette, elszökött otthonról, és azóta sem tért vissza. Valamint szabály is, hogy ha valaki egyszer elhagyja Virgil mélyen vallásos közösségét, akkor nincs visszaút.
Aztán egy nap egy boríték várja a lábtörlőjén. Benne egy meghívóval Vesper szeretett unokatestvérének, Rosie-nak az esküvőjére, méghozzá a családi farmon. Minek köszönheti, hogy számítanak a részvételére? Ki szeretnének békülni vele? Vagy valami hátsó szándék vezérli őket?
Igazából nem számít. Vesper érzi, hogy részt kell vennie a szertartáson. Még akkor is, ha ezzel vissza kell térnie abba a mérgező környezetbe, ahonnan elmenekült. Még akkor is, ha találkoznia kell az anyjával, Constance-szel, aki egykor horrorfilmek tündöklő csillagaként ragyogott, és mindmáig kettővel jobbnak képzeli magát mindenkinél.
Amikor Vesper nem sokkal a hazatértét követően szörnyű titkot leplez le, kénytelen számot vetni családja sötét vallásával és saját hitetlenségével.
Rachel Harrison regénye családi traumák hagyatékával, valamint a szervezett vallási közösségek hatásaival foglalkozik, és akkor sem veszít semmit az értékéből, amikor megkezdődik az igazi vérontás.
A könyvről mondták:
„A Fekete bárány Rachel Harrison szerelmes levele a horror műfajához… Ez a regény egyszerre fesztelen és vicces, ugyanakkor sötét és vérfagyasztó. Ismerős témákkal játszik, sokszor ránk ijeszt, miközben a stílusa lehengerlően érzelmes.” – The New York Times
„Harrison új módot talált arra, hogyan szórjon sót a kívülállóként való felnövés sebébe, és egy olyan kisvárosi vallási horrort tett le az asztalra, melynek szellemessége egy családi trauma vérző szívébe szúrt áldozati tőr élével ér fel.” – Publishers Weekly
„Képzeld el, hogy a Neveletlen hercegnő naplója találkozik Dante Poklával. Ez a Fekete bárány. Csak Rachel Harrison képes ilyen tüzesen játékos és lenyűgözően fanyar humorú regényt írni.” – Eric LaRocca
„A Fekete bárány végigsprintel a szatirikus öntudatosság és a hiteles rémisztgetés között kifeszített kötélen, ám Harrison tökéletesen uralja a regénye túlzásait. Vesper azon főszereplők királynője, akiket talán nehéz kedvelni, de egyenesen lehetetlen nem szeretni.” – Esquire
„Harrison Hellraiser-kampókkal ránt be a fekete humor és az össznépi rettegés ünnepélyébe. A Fekete bárány ékes példája annak, hogy miért próbálj meg kimaradni a családi összejövetelekből.” – Hailey Piper
