Gianantonio és Francesco Gurardi a XVIII. századi velencei festészet legjelentősebb mesterei közé tartoztak. Legvonzóbb tulajdonságuk a nagyon egyéni ecsetjáratás, a sohasem fényképszerű, pontos hűség, hanem a könnyed, sziporkázó, imresszionisztikus előadásmód.
Főleg a vizek csillogása, a gondolák suhanása, az impozáns épületek körül nyüzsgő, gyakran álarcos alakok érdekelték őket, az akkori igazán kulisszaszerű díszletek között játszódó velencei élet pompás forgataga.
Persze nemcsak ez; romantikus ihletésű vihar- és romképek, melankolikus tájak, nemes pátoszt sugárzó szentképek ugyancsak találhatók egymással sokszorosan összefonódott munkásságukban.
