MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK ÉRTEKEZÉSEKA VIDÉK VONZÁSÁBAN 8.A rendi kor földművelője, aki csekély kivétellel valaki joghatósága alatt élt, s akinek személyére az állam szinte kizárólag adófizetőként és katonaként tekintett, a polgári korban mind fontosabb szereplőjévé vált a nemzeti jövőről zajló diskurzusnak. Az egyházak a baloldali eszmék terjedésének megakadályozását várták el a hitét megtartó paraszti társadalomtól, míg az állam a nemzetiségek szeparatista törekvéseinek eliminálását a gazdaságát modernizáló magyar paraszttól. Trianont követően előbbiek új, vágyvezérelt szereppel bővültek: a parasztság mint a magyar nemzet eredeti karakterét megtartó népesszencia került a politikai diskurzus fősodrába. Jóllehet rengeteg valódi társadalmi emancipációt és tényleges gazdasági boldogulást szorgalmazó, őszinte törekvéssel is találkozhatunk, de ezen korszakok paternalizmusa, látszatemancipációja összességében nem tette lehetővé a strukturális áttörést, a parasztság polgárosodását. Ez a kommunista diktatúra időszakában is elmaradt. A munkás-paraszt osztályszövetség a valóságban konzerválta az agrárnépesség és a vidéki térségek másodrendűségét, valamint felerősítette az állam paternalizmusát. A kollektivizálás azután nemcsak a paraszti lét gazdasági és kulturális kereteit számolta fel, de magát a parasztságot is.
Akció!
Biztonságos vásárlás VIDÉKDISKURZUSOK VIDÉKKÉPEK – TÖRTÉNETI ELITEK A FÖLDRŐL, PARASZTRÓL, FALURÓL
Original price was: 3 864,00 Ft.1 545,60 FtCurrent price is: 1 545,60 Ft.
Raktári kód: L44808
ISBN: 9789634164678
EAN: 9789634164678
Megjelenés: 2024.




