A Harmadik évezred címet viselő sorozatunkban – Mészáros László és Szőcs Géza szerkesztésében – eddig négy olyan kötetet jelentettünk meg, amelyek célul tűzték a nemzet fizikai és morális állapotának felmérését. Ezekben az átfogó tematikájú könyvekben közreadtuk a konzervatív-polgári szellemi elit mintegy kétszáz kiválóságának – reális helyzetfelmérésre alapozott – javaslatait is a magyarság gazdasági és lelki felemelkedéséhez szükséges tennivalókról. S sorozat ötödik tagja a Magyar szép. A kötetben olvasható írások 2009 nyarán jelentek meg a Magyar Hírlap hasábjain, a hasonló címmel meghirdetett vita keretében. A vita elindítója a könyvsorozatunk harmadik kötete, az Új államalapítás volt. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere így jellemzi a vitában megszólalók hangvételét A magyar szép bevezetőjében: „E kiadvány szerzői (a vita résztvevői) világossá tették: az ország és a nemzet helyzetére vonatkozó elemzéseket és dialógusokat elfogulatlan elmével és tiszta lélekkel ki lehet (s ha ki lehet, akkor ki kell) vonni az „új beszéd”, a halandzsa, a blöff, az ál-korrektség, a „dupla gond”, a hülyeség és az öngyűlölet által meghatározott terepformák tartományából. csak felelősségérzet, hivatástudat és önmagunk komolyan vétele szükségesek hozzá.”
Akció!
A magyar szép Szuper ajánlat
Original price was: 1 625,00 Ft.650,00 FtCurrent price is: 650,00 Ft.




