Leírás
Komáromy Andor (Péterfalva 1861. – Budapest 1931.) levéltáros, történész, az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában, az Egyetemi Könyvtár archívumában, majd 1886-tól az Országos Levéltárban dolgozott. Ahhoz a történésznemzedékhez tartozott, amely a történeti források feltárását tekintette fő céljának. A boszorkányperek anyagának közreadása a boszorkányszervezetek és a boszorkányképzetek történeti hátterének tisztázása szempontjából jelentősek.
A boszorkányhit és az annak alapján kifejlett boszorkányüldözés, mely főleg Nyugat- és Közép-Európában több századon át, mint egy járvány rémesen pusztított, sok százezer áldozatot követelt, az emberiség szellemi és erkölcsi fejlődése történetének sötét foltját alkotja; egyúttal azonban számos tudományág számára érdekes, fontos kérdéseket tár fel.
Önmagában véve az, hogy az emberek ily nagy tömege pusztult el, oly vádak súlya alatt, melyeknek hangoztatását is most esztelen badarságnak tekintjük, komoly figyelmet követel. Fokozza a megdöbbenést az a látszólagos ellentmondás, hogy a középkori babonáknak ez a vészes kialakulása legádázabban, nem a középkor sötét századaiban dühöngött, hanem az újkor ragyogó hajnalán: a felfedezéseknek, a művészetek virágzásának, a tudományok újjáéledésének korában; melyet egyúttal a lelkiismeret és a gondolatszabadság kivívása korának szokás tekinteni.
A boszorkányhit és az annak alapján kifejlett boszorkányüldözés, mely főleg Nyugat- és Közép-Európában több századon át, mint egy járvány rémesen pusztított, sok százezer áldozatot követelt, az emberiség szellemi és erkölcsi fejlődése történetének sötét foltját alkotja; egyúttal azonban számos tudományág számára érdekes, fontos kérdéseket tár fel.
Önmagában véve az, hogy az emberek ily nagy tömege pusztult el, oly vádak súlya alatt, melyeknek hangoztatását is most esztelen badarságnak tekintjük, komoly figyelmet követel. Fokozza a megdöbbenést az a látszólagos ellentmondás, hogy a középkori babonáknak ez a vészes kialakulása legádázabban, nem a középkor sötét századaiban dühöngött, hanem az újkor ragyogó hajnalán: a felfedezéseknek, a művészetek virágzásának, a tudományok újjáéledésének korában; melyet egyúttal a lelkiismeret és a gondolatszabadság kivívása korának szokás tekinteni.
