Leírás
Bűn és bűnhődés
„- Bűn? Miféle bűn? – kiáltott az fel egyszerre tombolva. – Az, hogy megöltem azt az ocsmány, kártékony tetvet, azt az uzsorás vénasszonyt, akinek az elpusztításáért negyven vétkét megbocsátják az embernek, aki a szegények életnedvét szívta, ez lenne bűn? Dehogy törődöm vele, eszem ágában sincs elmosni. Mit böködnek felém mindenfelől: „bűn, bűn!” Csak most látom igazán, micsoda ostobán gyenge jellem vagyok, most, miután rászántam magam, hogy vállalom ezt a felesleges szégyent! Egyszerűen gyengeségből, tehetségtelenségből szántam el magam, meg talán az előny reményében, ahogy ez a… Porfirij tanácsolta! – Bátyám, bátyám, miket beszélsz! Hiszen vért ontottál! – kiáltott fel kétségbeesetten Dunya. – Mindenki ontja – kapott a szón szinte önkívületben Raszkolnyikov -, a vér folyton ömlik, mindig is ömlött a világban, mint a vízesés, mint a pezsgő, és aki elköveti, megkoronázzák érte a Capitoliumon, és utóbb az emberiség jótevőjének nevezik. Nézz körül alaposan, és vedd észre! Én jót akartam az embereknek, és száz és ezer jó dolgot tettem volna e helyett az egy ostobaság helyett, még csak nem is ostobaság, csak ügyetlenség, mert a gondolat maga egyáltalán nem volt olyan ostoba, amilyennek most látszik, a kudarc után. (A kudarc után minden ostobaságnak látszik!) Ezzel az ostobasággal csak azt akartam elérni, hogy független legyek, hogy megtegyem az első lépést, megszerezzem az eszközöket, akkor aztán mindent elsimított volna a mérhetetlenül nagyobb haszon. De én, én… az első lépést sem bírtam ki, mert hitvány vagyok! Ez itt a lényeg! De azért sem fogom a ti szemetekkel nézni magamat: ha sikerült volna, koronát tesznek a fejemre, így meg csapdában vergődöm!”
Feljegyzések az egérlyukból
A 19. század klasszikusai közül talán Dosztojevszkij tette a legnagyobb hatást a 20. század gondolkodóira, íróira, és művei közül a Feljegyzések az egérlyukból az egyik legsűrűbben emlegetett alkotása. Egy végsőkig magára maradt ember mond ítéltet a világ felett, miközben folytonosan megcáfolja saját kijelentéseit, kétségessé és nevetségessé téve valamennyit.
Ez az antihős nekünk nagyon ismerős Kafka, Camus, Beckett műveiből, de saját korának kritikusai teljes értetlenséggel fogadták Dosztojevszkij rémlátomását emberi lényünk szánalmas lealjasulásról, hogy aztán a két évvel később, 1866-ban született Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovjában ugyanezzel a magát betegnek és rosszindulatúnak mondó lénnyel azonosulhassanak.
