Az auschwitz-birkenaui táborkomplexum egy különleges részlegéről szól ez a visszaemlékezés, a cseh családi táborról, azon belül is a gyermekek barakkjáról. Ebbe a táborba a terezíni gettóból érkeztek foglyok, akik a többi rabhoz képest látszólag kiváltságosnak számítottak, mivel a németek nem tartottak közöttük szelekciókat, a gyerekeknek pedig még iskolát is létesítettek.
Ez azonban csupán egy kirakatintézmény volt, ráadásul hat hónap után egy következő terezíni csoport vette át az előzőek helyét, akiket egytől-egyig halálra ítéltek. A második csoporttal érkező, a gyerekek felügyeletére kijelölt felnőtteknek abban a tudatban kellett megszervezniük és a körülményekhez képest tartalmassá tenniük a mindennapokat, hogy látták elődeik sorsát, és tudták, rájuk is ez a sors vár. Mégis minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a gyerekeket távol tartsák a tábor borzalmaitól, és napjaikat ne a félelem vagy az apátia, hanem az értelmes tevékenységek határozzák meg, mint a tanulás, a játék vagy a különböző kreatív foglalatosságok.
Otto B. Kraus későbbi feleségével, Ditával együtt a gyermekblokkban kapott feladatot. Míg Dita – titokban – a könyvekért, addig Ota a gyerekek egy csoportjáért felelt. Bár a könyvében szereplők többségét nem a valós nevükön szerepelteti, saját tapasztalatai, amiből az írása kétségtelenül táplálkozik, hitelessé és igazán megrendítővé teszik a művét.
