Leírás
A modern konzervatív gondolkodás története Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról (1790) című művével vette kezdetét, de a francia forradalom óta eltelt bő két évszázad alatt számtalan olyan szerző gazdagította e szellemi irányzat irodalmát, akinek nevét és életművét a progresszió bűvöletében élő 20. század elfelejtette. A jelen kötet e hagyomány újrafelfedezésére vállalkozik, a nyugat-európai konzervativizmust alapjaiban meghatározó szerzők és műveik kézikönyvszerű bemutatása révén úgy, hogy az minden a politika iránt érdeklődő olvasó számára hasznos legyen.
A könyv első fejezete általában jellemzi a konzervativizmust, annak eredetét és fogalmi rendszerének alapjait is feltárva. A további fejezetek a nemzeti politikai kultúrák szerint rendezve mutatják be a legfontosabb európai konzervatív gondolkodókat, Nagy-Britanniától kezdve Franciaországon, Spanyolországon és a német kultúrkörön át Olaszországig, kitérve Észak-Amerikára és az orosz konzervativizmusra is. A kézikönyv módszertana eszmetörténeti jellegű, s azt is megmutatja, hogy az elmúlt két évszázad során a konzervatív gondolkodás milyen érzékenyen reagált a politika változásaira is.
A vállaltan didaktikus kötet nem titkolt célja, hogy a „konzervatív” jelzőt kiszabadítsa az előítéletek és közhelyek csapdájából, hiszen e tévképzetek és sztereotípiák jó része a konzervatív gondolkodás hiányos ismeretén, illetve torz bemutatásán alapul. Arra is törekszik, hogy a legfőbb európai konzervatív gondolkodók műveiből kiindulva a konzervativizmus és más politikafilozófiai irányok – mint például a klasszikus liberalizmus vagy a libertarianizmus – közötti különbségek is kiderüljenek.
A kézikönyv jó kiindulópontot jelent a politikai eszmerendszerek, s különösen a hagyományelvűség tanulmányozásához. E célkitűzés azért különösen időszerű, mert korunk ezen irányzat értékeit elfeledte, és a konzervatív gondolkodás hagyománya sok helyen kiszorult a politika egyetemi oktatásából is. Pedig a konzervativizmus a nyugati politikai értékpluralizmus egyik fontos pillére.
A könyv első fejezete általában jellemzi a konzervativizmust, annak eredetét és fogalmi rendszerének alapjait is feltárva. A további fejezetek a nemzeti politikai kultúrák szerint rendezve mutatják be a legfontosabb európai konzervatív gondolkodókat, Nagy-Britanniától kezdve Franciaországon, Spanyolországon és a német kultúrkörön át Olaszországig, kitérve Észak-Amerikára és az orosz konzervativizmusra is. A kézikönyv módszertana eszmetörténeti jellegű, s azt is megmutatja, hogy az elmúlt két évszázad során a konzervatív gondolkodás milyen érzékenyen reagált a politika változásaira is.
A vállaltan didaktikus kötet nem titkolt célja, hogy a „konzervatív” jelzőt kiszabadítsa az előítéletek és közhelyek csapdájából, hiszen e tévképzetek és sztereotípiák jó része a konzervatív gondolkodás hiányos ismeretén, illetve torz bemutatásán alapul. Arra is törekszik, hogy a legfőbb európai konzervatív gondolkodók műveiből kiindulva a konzervativizmus és más politikafilozófiai irányok – mint például a klasszikus liberalizmus vagy a libertarianizmus – közötti különbségek is kiderüljenek.
A kézikönyv jó kiindulópontot jelent a politikai eszmerendszerek, s különösen a hagyományelvűség tanulmányozásához. E célkitűzés azért különösen időszerű, mert korunk ezen irányzat értékeit elfeledte, és a konzervatív gondolkodás hagyománya sok helyen kiszorult a politika egyetemi oktatásából is. Pedig a konzervativizmus a nyugati politikai értékpluralizmus egyik fontos pillére.
