Gyors kiszállítás Simándy József újra „megszólal”…

Még egyszer Simándyról
„Majd megsegít az Isten! Mi benne bízva bízunk…” – énekelte az Első rab tizenhét taktusát Schulder József, a Magyar Királyi Operaház Énekkara tenor kettő szólamának fiatal művésze, Beethoven születésnapján, 1944. december 15-én, a Fidelio első felvonásában. Úgy tudom, akkor először és utoljára, mert tíz nap múlva ostromlott várossá lett Budapest. Simándy csak 1954. március 6-án találkozott ismét a német mester remekművével. „Ez életem egyik legcsodálatosabb dátuma; először énekeltem el a Fidelio Florestanját…” – emlékezik Bánk bán elmondja című könyvében.
Megsegítette az Isten. Páratlanul szép hangot adott neki, és az ehhez a hanghoz társuló mesteri énekelni-tudást és mindenféle színészi tehetséget. Mellette állt az Isten: a társadalom mélységéből indult fiatalember nehogy összeroppanjon a szokatlan, új életforma okozta „légnyomásváltozás” súlya alatt.
Ösztönös zseni volt, s egyúttal bámulatosan fegyelmezett, jó tanuló, túl a fantasztikus teherbírású idegrendszeren, állóképességen, az elnyűhetetlen szorgalmon, amelyek mind az operaéneklési hivatáshoz szükségeltetnek. Csak így tudott a kétkezi munkás-sorból Lohengrinig, Bánk bánig, Otellóig eljutni.
Az Első rabtól a búcsúelőadásán, 1980. június 5-én elénekelt Otellóig több mint három és fél évtizeden át kísérhettem figyelemmel krónikásként, az ő művészi kibontakozását, gazdagodását, útját abba a magasságba, ahová kevés magyar operaénekes ért el. Simándy József páratlan alázattal hajtott fejet Verdi, Wagner, Erkel, Puccini, Kodály, és mind a többiek alkotói munkássága előtt, hogy minél nagyobb igazsággal szólaltassa meg őket az operaszínpadon, a hangversenyteremben.
Ezt az írást az Első rab szavaival kezdtem és most a Psalmus Hungaricus Zsoltárosának szavaival folytatom: „Istenem, Uram! Kérlek tégedet, / Fordítsad reám szent szemeidet…” – hiszen egyszerre jutnak eszembe, ha Simándy Józsefre gondolok; egyszerre hallom énekszavát és hallom beszédhangját is, amely szinte élően szólal meg e könyv írásaiban. Egyes motívumok természetesen ismétlődnek, de ez is csak árnyalja a nagy művészről őrzött képünket.
Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik Simándy Józsefet színpadon láthatták, és még inkább azoknak, akik sajnos soha nem találkozhattak vele. Mindannyiunk szerencséje, hogy sok hangzó anyag maradt utána: teljes operák lemezfelvételei, áriák, klasszikus dalok, rádiódaljátékok, operettrészletek. Bánk bánjáról és Otellójáról a Magyar Televízió operafilmet forgatott. Mindez hozzáférhető e kötet olyan mai és holnapi olvasóinknak is, akik színpadon már nem láthatták a kor legnagyobb magyar tenoristáját.
Négy évtizeden át sokat és sokfélét írtam róla: hírt, jegyzetet, interjút, riportot, kritikát, cikksorozatot, könyvet; végül – halotti búcsúztatót is. Köszönöm a sorsnak, hogy kortársa lehettem.