Kötésmód: keménytáblás
Az ökofalusiakat – akiknek jó része középosztálybeli értelmiségi – általában erős reflexivitás jellemzi: reflektálás a világ dolgaira, véleménynyilvánítás az aktuális társadalmi kérdésekről (fogyasztói társadalomról, globalizációról, centralizációról, környezeti-gazdasági-etikai krízisről, elidegenedésről). A világról való gondolkodásuk társadalomkritika is egyben, amelynek alapja – a mérlegelő-értékelő értelmiségi gondolkodás mellett – a sajátos szemszög, egyfajta alternatív látásmód, amely a többségitől eltérő értelmezését adja a világnak. Ez a látásmód és attitűd azonban nem kizárólag az övék, az ökofalvaktól látszólag radikálisan eltérő világokban is találkozhatunk vele. Ez pedig az ökofalu-diskurzust szélesebb kontextusba helyezi, ami a kutatás aktualitását és relevanciáját erősíti.
FARKAS JUDIT PhD, egyetemi adjunktus, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1999-ben végezte el a kulturális antropológia specializációt, 2001-ben a néprajz, majd 2002- ben a magyar szakot. PhD-fokozatát is itt szerezte 2006-ban. 2003 óta a PTE BTK TKI Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékén oktat. Szűkebb szakterülete a vallási, társadalmi és ökológiai mozgalmak kutatása, ezen belül legtöbbet a magyar Krisna-hívőkkel és a hazai ökofalvakkal foglalkozott.




