Népszerű Csillagokkal táncoló Kojot – Észak-amerikai indián mesék

Amikor ezeket a meséket olvasod, álmodd vissza magad 200 évvel korábbra. A hatalmas észak-amerikai síkságon laksz egy bölénybőr sátorban, valahol egy folyó partján. Talán varjú indiánnak születtél. Talán lakotának, sájennek vagy feketelábúnak. Körülötted él a családod, a néped. Este van. Egy idősebb rokonod vendége vagy. Sokan szorongtok már a félhomályos hajlékban. Közelebb húzódsz a tűzhöz, ami mellett ajándék várja a mesélőt. Idős ember érkezik. Hosszú, fehér hajáról lesimítja a havat és leül a tisztelt vendégnek fenntartott helyre. Étellel, majd pipával kínáljátok. A lángok fényénél megcsillan egy fényes karperec, megvillan egy hajfonatba tűzött ékszer. A felnőttek halkan beszélgetnek, a gyerekek izgatottan fészkelődnek, aztán minden elcsendesedik, és már nem mocorog senki. Az öregember beszélni kezd. Különös lényekről, farkasokról, medvékről, bölényekről mesél. Hogyan keletkezett a körülöttük levő világ? Mi történt régen? Hogyan éltek az ősök? Két mese között fát dobtok a tűzre. Kint tombol a hóvihar, derékig ér már a hó. Repülő emberek, pajkos lények kergetik egymást a tipi csúcsa körül. Belesnek a sátorba, hívogatják az asszonyokat, szólongatják a gyerekeket. Ott kavarog minden körülöttük a régmúltból, a nagyapák idejéből. Nem fél senki, hiszen távoli rokonaik, testvéreik ők. Magas Hold idején megkérdezi a fehérhajú öreg: – Figyeltek még? – A gyerekek már alszanak, de a felnőttek bólogatnak. Akkor elmond még egy titokzatos történetet, aztán elszívja a pipát. Szokás szerint nem érinted kezeddel a földet, amikor feltápászkodsz. Magadra teríted bölénytakaródat, és a többiekkel együtt kilépsz a tipiből. Süvít az éjszakai szél, fekete minden körülötted, társaidat is alig látod. Elindulsz a sátrad felé.