Leírás
Oroszlánok és farkasok
„Soha nem felejtem el a napot, amikor újjászülettem.” Ezzel a mondattal kezdi új könyvét a szerző, aki tavaly nyáron szerencsés módon kapott egy új esélyt az élettől. Egy váratlanul érkező sztrók miatt kórházba került, és megérintette a halál szele. A történtek nyomán megbizonyosodhatott róla, ilyen éles helyzetben is tud-e a saját legfontosabb elvei szerint élni és cselekedni: hittel, szenvedéllyel és belső békéje megőrzésével.
Dr. Csernus Imre a hivatásából adódóan gyakran találkozott az elmúlással, és azt is nap mint nap látta, hogy miközben a halál a régebbi korok felfogása szerint természetes esemény volt, az élet elkerülhetetlen befejezése, a 21. századi ember tabuvá tette ezt a témát. Nem akar szembesülni vele, és annyira fél tőle, hogy még beszélni sem hajlandó róla, ezért aztán konfliktushelyzetbe kerülve kapkodni kezd, pánikba esik és menekülni próbál. Ugyanakkor, mutat rá a szerző, mindannyiunknak lehetőségünk van rá, hogy felelősséget vállalva önmagunkért és a tetteinkért, megszabaduljunk a halálfélelemtől.Újjászületése élményének nyomán született meg ez a rendhagyó könyv, amelyben huszonegy témába rendezve tesz javaslatokat arra nézve, hogyan nézhetünk szembe bátran az élettel és a halállal egyaránt. Saját tapasztalatai és tanulságos, megérintő történetek révén beszél veszteségről és betegségről, párkapcsolatról és válásról, gyereknevelésről és családi kapcsolatokról, olyan visszatérő kulcsfogalmakról, mint a hit, a bátorság, és mindenek előtt az elfogadás. Hogyan élhetünk öntudatosan, bátran, a hitünknek megfelelően, minden egyes napot úgy megélve, mintha az lenne az utolsó, amit ezen a földön töltünk, hiszen a mondás szerint ember tervez, Isten nevet rajta.
A magyar
Magyarnak lenni vagy magyarnak látszani? Az itt a kérdés. Mit jelentett egykor a magyar virtus, és mégis hogyan tüntettük el magunkból? Miért nem tudjuk emelt fővel vállalni, itthon és külföldön egyaránt, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk? Mi lehet az oka annak, hogy a búval béleltek, a pesszimisták, a depressziósok, az alkoholisták országa vagyunk, és ezt a mintát veszik át tőlünk a gyerekeink is? Miért vagyunk önmagunk legnagyobb ellenségei, és mit tehetünk azért, hogy ne maradjunk azok?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget izomból dr. Csernus Imre, a tőle megszokott őszinteséggel és egyenességgel. Ám az ugyancsak tőle megszokott határozottsággal és józansággal megoldásokat is javasol a felvetett problémákra, és végigveszi, mi minden vihet közelebb minket a célhoz. Ahhoz, hogy felébredjünk, kinyissuk a szemünket, és úgy döntsünk: abbahagyjuk a másra mutogatást, és helyette felnövünk, felelősséget vállalunk önmagunkért, a mindenkori érzéseinkért és tetteinkért. Ahhoz, hogy odategyük magunkat, és soha ne adjuk fel azt, amiben hiszünk. Mert akkor újra tüzes tekintetű, büszke és bátor magyarok leszünk. Kiteljesedett, mosolygós, optimista életet fogunk élni, és ezt a példát követhetik majd a gyerekeink is.
DR. CSERNUS IMRE nem győzi hangsúlyozni: a megoldások egyszerűek. De ezeket a megoldásokat mindannyian csak saját magunkban találhatjuk meg, mert az, hogy a gyáva megalkuvást vagy a bátor magabiztosságot választjuk, kizárólag rajtunk múlik. Emberként is, magyarként is.
„Nem kell az életünket áldozni azért, hogy ezért az országért tegyünk valamit, nem kell a vagyonunkat feláldozni, csak egyszerűen felelősségvállalással élni, és akkor apró lépésenként előrehaladva célhoz érhetünk.”




