Leírás
Simon Bettina igazi költő, abban az értelemben, hogy már első kötetében sem mintákat követett, hanem keresgélt, gyanakodva, ironikusan figyelte saját hangját, és a költészet lényegére kérdezett rá. Második kötetének is ez a tétje: mi a vers?
Erre a látszólag egyszerű kérdésre képtelenül nehéz válaszolni. A szerzőnek tökéletes formaérzéke van, de nem fitogtatja, csak beszél – versben. A sorokba tördelt gondolkodásból mindig vers lesz. Hogyan csinálja?
Nagyon okos is, de ezzel sem kérkedik, csak leírja: „Az igazi zene a tánc.” Humora is van, de nem tolakodó, sőt néha át se üt a papíron, tisztán látó tekintetén keresztül megpillantjuk a hétköznapi látványban az abszurdot. Bátorsága sem harsány, hanem csendes és kérlelhetetlen: „Sírni csak gyerekeknek szabad nyilvános helyen, és őrülteknek. De ha jobban belegondolok, nekik sem érdemes.” Szorosan szerkesztett kötetét át- meg átjárják az egymásra rímelő motívumok, mégis van valami véletlenszerű könnyedség és keresetlenség az anyagban: valami üdítően nem irodalmi.
Simon Bettina kegyetlen költő is, ettől olyan pontos. Mindenen átlát, mindenre rákérdez. Arra is, érdemes-e egyáltalán írni.
Ilyen verseket igen. Csak ilyeneket érdemes.
Tóth Krisztina
