Leírás
Nyomában káprázatos, meghökkentő kapcsolati háló rajzolódik ki, amely azokat köti össze, akikben csupán a szívfájdalom, a bánat és a veszteségérzet közös. Egy óceánparti motel tulajdonosai, az esküvő rendezvényszervezője, akiket elfelejtettek kifizetni, a kisváros közösségéből kitaszított asszony – minden érintettnek megváltozik az élete, amikor lassan napvilágra kerülnek féltve őrzött titkaik.
Bill Clegg fiatal kora ellenére sikert sikerre halmozott két memoárjával. A kritikusok egyöntetű lelkesedéssel fogadták gyászról és gyógyulásról, az együttérzés erejéről szóló első regényét. A lebilincselő, dús szövetű történet középpontjában a család áll – amelybe beleszületünk, és amelyet mi magunk hozunk létre.
Fordította: Elekes Dóra
” Ki tudunk mászni sorsunk romjai alól, – erre tanít ez a mélyen optimista könyv.” (Anne Enright)
„Mesteri!” (The New York Times Book Review)
„Bámulatosan felépített bemutatkozó regény egy iszonyatos veszteség utóhatásairól.” (A 2015-ös Man Booker-díj bírái)




